Hungary

Sodrófával vertek össze egy mozgássérültet Vácon

Egy menetrend szerinti helyi járatra szállt fel egy csörögi nő szeptember 27-én délelőtt Vácon.

Sodrófával vertek össze egy mozgássérültet Vácon
Fotó: police.hu

Útközben összeszólalkozott egyik utastársával, aki inkább leszállt, hogy elérje a közeli vasútállomásról induló vonatát. A nő sérelmezte vitapartnere beszólását, lepattant a buszról, kézitáskájából előhúzott egy sodrófát és többször fejen ütötte a férfit.

A sértett próbált karjával védekezni, az érdemi segítséget azonban a buszsofőr nyújtotta számára

- olvasható a rendőrség beszámolójban.

Fékezett, leugrott a járműről, majd a nőt kabátjánál fogva elrángatta az általa látásból ismert, rendszeresen a járattal közlekedő, mozgássérült férfitől. Rendőrt és mentőt hívott, közben vigyázott az 51 éves fejsérültre.

Az egyenruhások a helyszínen elfogták a támadót, az elkövetés gazdátlanná vált eszközét egy bokorban találták meg.

A nő a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint

a férfi mocskolódását torolta meg a sodrófa többszöri meglendítésével.

A 44 éves csörögi nő ellen a Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

(police.hu)

Football news:

Borussia Gladbach coach on Champions League: we could have had 4-6 points. We are not here just to participate
Bulykin about the Champions League: I Want to see Loko at least in 3rd place to watch their matches in European competitions in the spring
Liverpool first time not conceded in the first two rounds in the Champions League group
20-year-old Felix scored 2 goals for Red Bull. Only Aguero was younger when he did a double for Atletico in the Champions League
Rybus about 1:2 with Bayern: Loko tried to play football, not just sit in defense and kick the ball forward
Real Madrid is 4th in the group. We lost until the 93rd minute after the double of our son tyuram (he started in Barcelona)
It is important not to impress, but to score. Another power from the Loco to the words of Nikolic after the match