Hungary

Szájer József elismerte, hogy érintett a brüsszeli szexbotrányban

D KOS20190716152

Közleményben reagált Szájer József azokra a sajtóinformációkra, amelyek arról számoltak be, hogy egy – azóta már lemondott – magyar európai parlamenti képviselő is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel. Sajtóhírek szerint a politikus állítólag az ereszen keresztül próbált menekülni.

A fideszes politikus a közleményében házibuliként beszélt a belga sajtóban megírt eseményről. Szájer József azt is állítja, hogy nem fogyasztott kábítószert, ugyanakkor nem volt nála az igazolványa.

A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek.

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról, hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.

Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.

Frissítés: A közlemény időközben eltűnt Szájer József oldaláról, már nem elérhető, de sikerült arról képernyőképet készítenünk.

A Fidesz uniós pártcsaládja, az EPP az Index megkeresésére leszögezte: nem kívánnak reagálni a botrányra. Levelükben azonban csatolták Szájer József angol nyelvű reakcióját, amely a magyar közleménynél valamivel bővebben fogalmaz. Szájer ebben arról ír, hogy vasárnapi lemondásával vállalta a botrány politikai következményeit. Bocsánatot kér továbbá családjától, kollégáitól és szavazóitól.

Arra kérem őket, hogy a félrelépésemet az elmúlt harminc év kemény munkájának tükrében ítéljék meg

– írja Szájer. Hozzáteszi, botlása szigorúan személyes természetű, s egy személyben vállalja érte a felelősséget.

Mindenkit arra kérek, hogy hazámat és politikai családomat ne keverje az ügybe

– írja a lemondott képviselő.

A belga sajtó írta meg, hogy péntek este egy bár első emeletén tartottak csoportos szexbulit, ahol körülbelül 25-en vettek részt, főként férfiak. A rendőrség oszlatta fel a rendezvényt, amely nem felelt meg a belga járványügyi szabályoknak. A partin a belga sajtó értesülései szerint drogot is találtak a hatóságok.  

Szájer József a napokban jelentette be, hogy lemond európai parlamenti képviselői tisztségéről.

Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom

– közölte a fideszes politikus. Azt is írta, hogy a lemondása 2020. december 31-ével hatályos.

A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményben Szájer József lemondása után azt írta: szomorúan fogadták a politikus döntését.

Mi, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának tagjai a magunk és a teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek, akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren

– fogalmaztak közleményükben.

Azt is írták, hogy

Szájer József politikai hitvallása, Magyarország szuverenitásának és a magyar polgárok érdekeinek megalkuvás nélküli képviselete olyan értékek, amelyek a továbbiakban is képviselőcsoport alapelveiként szolgálnak.

(Borítókép: Szájer József. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Football news:

Agent about Wendel in Zenit: A risky deal, may not be justified
Shevchenko about Ukraine at Euro 2020: Goal-minimum-exit from the group
Tottenham are Interested in Southampton's top scorer Ings. He has 7 goals in 13 Premier League games
Midfielder Loko Berkovskiy focuses on de Bruyne: I give passes more often, I don't hit many goals, but I draw conclusions
Ex-coach Genoa Nicola took charge of Torino
Lampard on 8th place Chelsea: I can handle the pressure
Wegorst-the first in the history of Wolfsburg to score 12 goals in the 1st round of the Bundesliga. He is in the top 3 of the goalscoring race