Hungary

Szemrevaló koreai riválist kapott a BMW X3

A Genesis újdonsága 4 és 6 hengeres motorokkal indul harcba a szabadidő-autók piacán.

A Hyundai négy éve alapította meg kifejezetten prémium kategóriás luxusautók gyártásával foglalkozó almárkáját, a Genesist, mely a G70-es, G80-as, GV80-as, illetve G90-es típusokkal száll szembe a nemzetközi konkurenciával. És most megérkezett a márka ötödik modellje, a GV80-as SUV kistestvérének tekinthető GV70.

©

Míg a GV80 a BMW X5 méretkategóriájában versenyez, addig a GV70-nek a BMW X3-mal kell felvennie a harcot. A sportosan kupésra faragott karosszériájú kocsi 21 colos kerekeken gördül, és a gyártó hátsókerék-hajtású platformjára épül, de opcionálisan összkerékhajtással is elérhető lesz.

©

A kormány mögött egy 12,3 colos digitális műszeregység található, a műszerfal közepén lévő érintőkijelző pedig 14,5 colos képátlójú.

©

A motorokról egyelőre nem közölt részletes adatokat a gyártó, mindenesetre több mint valószínű, hogy az alapmodellbe egy 250 lóerős 2 literes 4 hengeres benzinmotor kerül, ezenkívül ennek a motornak egy 300 lóerős változata is elérhető lesz. Nem kizárt, hogy dízelmotort is kap a GV70, melynek csúcsmodellje előreláthatólag egy 380 lóerős V6-os benzines egységgel kerül piacra. A forgalmazás 2021-ben kezdődik meg.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Football news:

Holand continues to insist that he is a monster. Fastest in the history of the Champions League scored 15 goals (and added 16)
Koeman on the victory over Dynamo Kyiv: We achieved our goal-we reached the playoffs
Solskjaer on 4:1 with Istanbul: Manchester United played intensely, enjoyed the match. We want to be 1st in the group
Forward Ferencvaros Troll Cristiano: celebrated a goal in his style. Ronaldo responded with a goal and a very angry look
Morata scored 5 goals in 4 games in the Champions League for Juve. His best result is 5 in 12 games in the 2014-15 season
Holand has scored 15 goals in the Champions League the fastest. 7 games better than the record
Ludicrous omission of the Champions League match: the Brugge forward did not want to transfer to the bus, and he was kicked out