Hungary

Vadai Ágnes szerint Karácsony Gergely volt helyettese milliós fizetése mellett édességre költötte a költségtérítését

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa reagált arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nemrég azt mondta, várja a párt állásfoglalását Ráczné Földi Judit ügyében.

Vadai Ágnes szerint Karácsony Gergely volt helyettese milliós fizetése mellett édességre költötte a költségtérítését

Budapest, 2020. október 9. Karácsony Gergely főpolgármester (j), Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója (k) és Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes egy autóbusz utasterében beszélget a BKV kelenföldi buszgarázsában létesített két napelemes busztároló átadásán 2020. október 9-én. A fejlesztésnek köszönhetően az elektromos buszok villamosenergia szükségletének 40 százalékát a társaság önerőből fedezni tudja. A telephelyen a napelemes rendszer 648 napelempanelból áll, összteljesítménye 200 kilowatt, és ez fedezi a buszgarázs éves villamosenergia igényének 9 százalékát.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezért jó, még ha fájdalmas is, hogy most, még a nagy megmérettetés előtt derülnek ki néhány esetben a múlt ügyei

– idézi Karácsony Facebook-bejegyzését a 24.hu.

Mint ismeretes, minden jelöltnek alá kell írnia, hogy nincs offshore-cég a tulajdonában, Rácznéról pedig nemrég kiderült, hogy köze van egy offshore-céghez.

Én vezettem azt az integritási bizottságot a DK-ban, amely a jelöltjeink átfogó biztonsági ellenőrzését végezte. Aki ismer, tudja, hogy ilyen ügyekben rendkívül szigorú vagyok... Ráczné Földi Judit minden szükséges dokumentumot be fog nyújtani az Országos Előválasztási Bizottságnak, ami igazolni fogja a vádak hamisságát

- írta a DK politikusa, aki ezután bevetette a költségtérítés-bombát:

Szerinted rendben van, hogy pártod pécsi jelöltje, Mellár Tamás a minap azt nyilatkozta a pécsi Pride-ról, hogy »én nem érzem, hogy Pécsett olyan mértékű lenne a homoszexuálisok üldözése, hogy indokolt lenne egy komolyabb kiállás a részükről«, hozzátéve, hogy nem tetszik neki az ilyen »polgárpukkasztó« rendezvény és megbotránkoztató magatartás, amit az ilyen rendezvényeken lát? Ezzel te egyetértesz? Szerinted ez belefér az ellenzéki értéknyilatkozat szellemiségébe?

Szerinted oké, hogy pártod dunakeszi jelöltje, Dorosz Dávid korábban a Te főpolgármester-helyettesedként a költségtérítésére kapott pénz egy részét az atlatszó.hu internetes portálon látható adatkikérés szerint Orbit rágóra, pizzára, müzliszeletre, tortára és egyéb finomságokra költötte? Szerinted erre való a közpénzből való költségtérítés? Szerinted Dorosz Dávid milliós fizetése mellett ezek szükséges költések voltak?

- kérdezte Vadai.

Az adok-kapok vélhetően ezzel a poszttal nem fog félbeszakadni.

Forrás: Facebook/24.hu

Címlapkép: Facebook

Football news:

Inzaghi pro 1:3 with Lazio: Inter should not lose his head. An hour leading the score, you have to take 3 points
Neville about Manchester United: I would not like to be a defender of a team that has Ronaldo, Pogba, Bruno, Sancho and Greenwood on the field
Barcelona wants to sign Vlahovic from Fiorentina if they don't buy Holand (Gerard Romero)
Manchester United's new crisis: they lose even with Ronaldo, Pogba blames the defense, Sulscher admits mistakes
Brentford coach: Chelsea are very lucky. We dominated the last 30 minutes. He has 5 strokes!
Tuchel about 1-0 with Brentford: Chelsea were strong in the first 70 minutes and lucky in the last 20
Ronaldo has no effective actions in three consecutive Premier League games. Today he struck 3 shots, gave 31 passes and was offside 3 times