Hungary

Vb-stadionok: Szentpétervári Stadion, Szentpétervár

A szentpétervári stadion a Japánban található Toyota Stadion némileg felnagyított mása, a tervezője is ugyanaz a Kurokava Kiso, aki a japán létesítményt megálmodta. A vb alatt Szentpétervári Stadionnak hívják majd, egyébként Kresztovszkij Stadion a neve amiatt a Kresztovszkij sziget miatt, amin áll.

Ahogy az a stadionépítéseknél lenni szokott, több csúszás és áremelkedés után készült el,

a végleges költségét 1,46 milliárd euróra, mindegy 470 milliárd forintra becsülik, amivel ez a világ legdrágább dedikált futballstadionja.

Összesen kilenc évet csúszott, egyszer azért, hogy a közben megnyert vb-pályázat után a FIFA szigorú előírásai alapján újratervezzék a stadiont, és végül nagyjából 5,5-szeres áron készült el. Csak összehasonlításképp, a nagyjából 10 ezer férőhellyel kisebb japán stadiont a föld megvásárlásával és a környező földmunkákkal együtt 315 millió euróból, 100 milliárd forintból, vagyis csaknem ötödáron építették fel 2001-re. A Zenit Szentpétervár végül 2017 áprilisában költözhetett be a stadionba, ami a 2017-es Konföderációs Kupa négy helyszínének egyike is volt, itt rendezték a torna döntőjét is.

A japán mintát követő stadion a készítői szerint egy űrhajóra hasonlít. A technikai megoldásokat nézve egyébként a lehető legmodernebb lett még a csúszás ellenére is, a pályája kihúzható a stadion alól a napfényre, a teteje pedig behúzható, a belső hőmérséklet pedig akár 15 fokig is hűthető még a legnagyobb melegben is.

Az építés során egyébként nem csak a csúszás és az őrült áremelkedés okozott botrányt, a norvég Josimar lap szerint ugyanis nagyjából 110 észak-koreai munkás dolgozott rabszolgamunkát idéző körülmények között a stadionon.

A hat vb-meccs mellett a 2020-as összeurópai rendezésű Európa-bajnokág orosz helyszíne is a Szentpétervári Stadion lesz, három csoportmeccset és egy negyeddöntőt tartanak majd itt az Eb-n. Ez a legészakibb stadion a vb-n.

Átadás ideje: 2017

Befogadóképesség: 67 000 (az orosz bajnokikon csak 56 196)

Építési költség: 1,48 milliárd euró

Vb-meccsek a stadionban:

(Borítókép: AFP  / Ruslan Shamukov)

Football news:

Sane signed a contract with Bayern until 2025 (Fabrizio Romano)
Thorgan Hazard will be number 10 for Borussia next season
Simeone on Griezmann's playing time: at Atletico, 3 minutes is very important. We lost the Champions League final like that
Griezmann looks like a parody of himself. Ex-coach of Sociedad about Antoine in Barca
Hakimi spent the super season in Dortmund, belonged to Real Madrid, and ended up at Inter
Undress and have dinner with us. Karembeu about how the players of Real Madrid joked Casillas
Hakimi moved from Real Madrid to Inter